Elindult az első elektromos Ikarus buszok töltése Székesfehérváron
Utolsó módosítás: 2022.07.08

A Volánbusz székesfehérvári telephelyén szerdán mutatták be az első két elektromos Ikarus autóbuszt és a teljes, 12 járműből álló flottához kialakított 12 db töltőberendezést.

 

 

A Zöld Busz Program keretében megvalósuló fejlesztés eredményeként szintén a városban gyártott elektromos Ikarus autóbuszok szolgálják majd a helyi közösségi közlekedést. A korszerű, környezetbarát technológia jelentős előrelépés, amely a szolgáltatás színvonalát is emeli.

A közösségi közlekedést új, környezetbarát alapokra helyező Zöld Busz Program első lépéseként indult el a Zöld Busz Mintaprojekt, melynek köszönhetően már egy szóló és egy csuklós elektromos autóbuszt is kipróbálhattak néhány hétre a fehérváriak. Ennek folytatása a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld-mobilitás Fejlesztési Ügynökség Zrt. által irányított Zöld Busz Program, amelynek keretében a kormány 2020 és 2029 között összesen 35,9 milliárd forintot bocsát rendelkezésre a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok és közlekedési közszolgáltatók számára elektromos meghajtású buszok és önjáró trolibuszok beszerzésének támogatására. A program célja, hogy a környezetvédelmi szempontoknak leginkább megfelelő, elektromos hajtású járművek kerüljenek forgalomba a helyi közösségi közlekedésben.

A székesfehérvári közösségi közlekedést szolgáló első két városi, alacsony padlós, 86 fő szállítására alkalmas autóbusz elkészült, ezeket szerdán a szolgáltató, azaz a Volánbusz telephelyén mutatták be. Szintén ott kapott helyet az MVM Mobiliti által telepített, a teljes flottát kiszolgáló töltő-infrastruktúra is, melynek egységeivel körülbelül négy órát vesz igénybe a buszok feltöltése. A töltők már működnek, és a további 10 elektromos autóbusz is szeptember végéig megérkezik. Az első két tisztán elektromos hajtású, 350 km hatótávolságú busz azonnal forgalomba is állt, holnaptól már találkozhatnak velük a helyi közlekedésben a fehérváriak a 43-44-es járat útvonalán.

 

 

Balogh Szabolcs, a Mobiliti ügyvezető igazgatója így értékelte a projektet:

„Gratulálunk magunknak! Gondolok itt a Zöld Busz Projektirodára, a HUMDA-ra, Székesfehérvár önkormányzatára, a Volánbusz Zrt.-re és természetesen Magyarország Kormányára, amely támogatja a Zöld Busz Programot. Az MVM Mobiliti is fontos szerephez jutott a projekt során: a Volánbusszal létrehozott közös vállalat egyik nagy fejlesztésének eredményeként valósult meg a töltőpark, amelyet a vidéki helyszínek közül elsőként adtunk át. A program eredményeképpen ezekkel az autóbuszokkal nemcsak a károsanyag-kibocsátást, hanem a kőolaj-felhasználást is ki lehet küszöbölni a közlekedésben.

Fontos kihangsúlyozni, hogy nagyon sok hazai hozzáadott értékkel bír ez a helyszín, hiszen a buszok összeszerelése Székesfehérváron történik, a töltők összeszerelése pedig az MVM Csoporthoz köthető, mivel az MVM Titán Zrt. 120 kW-os töltőit telepítettük. Annak érdekében, hogy a Volánbusz igényeit ki tudjuk elégíteni, speciális szoftverfejlesztést is végrehajtottunk. A töltők üzemeltetésénél nagy előny, hogy a Grape Solutions Zrt.-vel együtt fejlesztett saját szoftverünket az ügyféligényeknek megfelelően tudjuk alakítani.”